Az alábbiakban a MLSZ-Budapesti Igazgatóság tájékoztatója:
Tisztelt Egyesületek!
Tájékoztatjuk a T. Egyesületeket, hogy Magyarország Kormánya által életbe léptetett intézkedések alapján 2020. március 11-e után megrendezésre kerülő labdarúgó bajnoki és kupamérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megrendezni.
A zárt kapus mérkőzéseken kizárólag – a mellékelten csatolt Főtitkári tájékoztató levélben- meghatározott személyek léphetnek be a stadion, sportpálya illetve csarnok területére:
· Sportszervezetenként az alábbi maximális létszámú résztvevő (labdarúgó, stábtagok, illetve regisztrált sportszakemberek/vezetők) vehetnek részt:
× minden amatőr férfi, női, felnőtt, utánpótlás és futsal mérkőzésen: maximum 25 fő
· Az MLSZ vagy megyei (budapesti) igazgatóság által delegált hivatalos személyek (játékvezetők, játékvezető-asszisztensek, ellenőrök)
· A mérkőzés lebonyolításához szükséges minimális technikai személyzet
· A mérkőzés lebonyolításához előírt hazai rendezői gárda
· A mérkőzés lebonyolításához előírt egészségügyi személyzet (ideértve a mentőautó és annak személyzete)
· Labdaszedők maximum 10fő, 14 éven felüli
A fent felsorolt intézkedések teljeskörű betartásáért a szervező egyesület, a vendégcsapat személyei tekintetében pedig a vendég sportszervezet a felelős. A szövetségi ellenőr jelenlétében tartott mérkőzéseken a stadion, sportpálya, csarnok területére belépő személyek névsorát a szövetségi ellenőrnek kell átadni a mérkőzés kezdete előtt legkésőbb 60 perccel.
A fenti rendelkezések megszegése, avagy a tájékoztatás elmulasztása súlyos fegyelmi vétségnek minősül.
Ezúton közöljük, hogy a játékvezetők arról kaptak tájékoztatást, hogy a megszokott, a sportszerűség által is megkövetelt, mérkőzés előtti, utáni kézfogásokat a rendelkezések visszavonásáig mellőzzék.
A fenti rendelkezések a bajnoki mérkőzések mellett a felkészülési találkozókra is vonatkoznak.
Az MLSZ vezetése a fentieken túlmenően határozatlan ideig felfüggesztette grassroots-programjainak (OTP Bank Bozsik-program intézményi és egyesületi moduljai, Fair Play Cup, szociális programok) rendezvényeit, tornáit és fesztiváljait.
Részletes tájékoztatás a www.budapest.mlsz.hu honlapon érhető el.
Mind a honlapon, mind e-mailben folyamatos tájékoztatást teszünk közzé.