22 okt

Elment Laci bácsi    – 98. életévében elhunyt Horváth Laci bácsi a rákoshegyi labdarúgás emblematikus alakja. Játékosként, edzőként, sportvezetőként halála napjáig szolgálta szűkebb pátriáját. 2006-  óta a Grund 1986 FC játékosainak fejlődését figyelte árgus szemekkel. Az egyesület örökös tagja. Laci bácsi temetése november 10-én 14.30-kor lesz a Rákoskeresztúri Temetőben. Emlékét örökre megőrizzük!

01 okt

Buzsáky Ákos jelenleg az angol edzőképzés Level 4 (UEFA A license) tanfolyamát végzi. Ennek részeként készült a az alábbi kisfilm, mely bepillantást enged U17-es csapatunk munkájába.

04 szept

2020 Augusztus 28-30 között 2009-es korosztályunk, több 2010-es születésű játékossal kiegészülve Hajdúszoboszlón vett részt a Future Cup 2020 elnevezésű rangos utánpótlástornán. A csoportküzdelmek után az “ezüstágra” került csapatunk, ahol a 4. helyezést sikerült elérni. A két nap alatt 10 mérkőzést játszottak a gyerekek, rengeteg tapasztalatot és élményt gyűjtve. Ellenfelünk többek között olyan élvonalbeli vagy másodosztályú…

24 aug

Augusztus 26-án sportorvosi vizsgálat lesz a Grund 1986 FC sporttelepén. Időbeosztás: 16:30 / 2004-es korosztály 17:00 / 2006-os, 2007-es, 2008-as korosztály 17:30 / 2009-es korosztály 18:00 / 2010-es, 2011-es korosztály 18:30 / 2012 után született korosztályok A sportorvosi vizsgálat költsége 4000.- Ft Kérjük, hogy a gyerekek a kitöltött sportolói kérdőívvel jöjjenek!

13 aug

Sportorvosi vizsgálat augusztus 26-án lesz a Grund 1986 FC sporttelepén. Időbeosztással és bővebb információval hamarosan jelentkezünk.

12 aug

Augusztus 6-9. között Egerben vett részt 4 csapatunk a XXVII. Emerson kupán. Jó ellenfelek ellen, izgalmas mérkőzéseken sokat tudtunk focizni, időnként a hőséggel is megküzdve. 2007-es csapatunk 4 csoportmérkőzéséből 3-at megnyerve jutott tovább, a végállomást a negyeddöntő jelentette. A 2011-es “kék” csapatunk szintén a negyeddöntőig jutott. 2009-es korosztályunk derekasan helytállt, 6 mérkőzéséből 2 győzelem, 1…

10 júl

Grund 1986 FC toborzót hirdet több korosztályban 13 éves korig. Várjuk olyan gyerekek jelentkezését, akik 2007.01.01. után születettek. Ha szeretsz focizni, itt a helyed Budapest egyik legszebb sporttelepén. 5 éves kortól várjuk jelentkezésed. Helyszín: Grund 1986 FC sporttelepe, 1174 Budapest, Táncsis Mihály u. 50. Időpont: 2020. Augusztus 01., 10 óra Előzetes jelentkezés és információ: 1986grund@gmail.com

08 júl

Játékot hirdetünk minden kedves “Grundos” részére! Olyan képek beérkezését várjuk Facebook oldalunk (kattints a lenti ikonra), “Grundos nyár” bejegyezéséhez, melyeken büszke Grundosként bepillantást engedtek nyári élményeitekbe. A legjobb 3 közül szavazással Ti dönthetitek el ki nyerje meg a Grund Fc-s ajándékcsomagot. Várjuk a képeket! Beküldési határidő Július 31.