13 ápr

Kávai Dominik (2004) 2022 április 11-i héten a szerb Topolya SC akadémiáján vendégeskedik. Az első edzésre Buzsáky Ákos is elkísérte és ez alkalommal találkozott Palágyi Szabolcs sportigazgatóval, valamint Vég Csongorral az akadémia főkoordinátorával.

08 ápr

A 2002-ben született Osztovits Marcell mellett Csicsó Pál a harmadik olyan 2004-ben született játékosunk, aki teljesítményével helyet követelt magának a BVSC-Zugló felnőtt csapatában. Korábban már Nádor Milán és Kádár Nimród is lehetőséget kapott Buzsáky Ákos vezetőedzőtől. Így négy Grundos nevelésű játékossal a soraiban vezeti az NB III Nyugati csoportját a zuglói egyesület. Közös mind a…

31 márc

Az őszhöz hasonlóan továbbra is az első csapattal készül a 2006-os születésű Vas Hajna, aki az idei bajnokság során háromszor is tagja volt a meccskeretnek a Simple Női Ligában, számol be a hírről az mtkhungaria.hu honlapja 2022 januári cikkében. Korábbi játékosunk azóta teljesítményével helyet követelt magának az első csapatban is. 2022 Március 19-én pedig bemutatkozhatott a…

05 febr

Sportorvosi vizsgálat február 16-án lesz a Grund 1986 FC sporttelepén. Időbeosztással hamarosan jelentkezünk. Kérjük, hogy addigra mindenkinek legyen vizelet vizsgálat eredménye és kitöltött sportorvosi kérdőívvel érkezzenek a gyerekek. A sportorvosi vizsgálat díja 4000 Ft. A kérdőív itt letölthető. Időbeosztás: 16:00 2011-es korosztály / Negyedik osztály 16:30 Első, második, harmadik osztály 17:00 2009/2010-es korosztály 17:30 2006/2008-as…

04 jan

Az előkészítő csoport foglalkozásai 2022 Január 13-án csütörtökön 17 órától kezdődnek újra. Ettől az alkalomtól kezdve további értesítésig a foglalkozások kedden és csütörtökön 17 órai kezdéssel lesznek megtartva. Minden labdázni szerető kisfiú és kislány jelentkezését várjuk.

02 nov

Fociosztály indul Egyesületünk az előző évek gyakorlatának megfelelően 2022 őszén is labdarúgó orientált osztályt indít a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskolával közösen. Várjuk minden focizni szerető kisfiú, kislány jelentkezését. Bővebb információ, jelentkezés: Buzsáky Ákos 06-30-251-0743

11 aug

Sportorvosi vizsgálat augusztus 18-án lesz a Grund 1986 FC sporttelepén. Időbeosztással hamarosan jelentkezünk Kérjük, hogy addigra mindenkinek legyen vizelet vizsgálat eredménye és kitöltött sportorvosi kérdőívvel érkezzenek a gyerekek. A sportorvosi vizsgálat díja 4000 Ft. A kérdőív itt letölthető. Időbeosztás : 16:00 / 2004-es korosztály 16:30 / 2006-2008-as korosztály 16:45 / 2009-es korosztály 17:10 / 2010-es korosztály 17:30…